Ithoni : Menesztette az újpest a szakmai stábot |
Menesztette az újpest a szakmai stábot
2006.06.07. 18:41
Június 15-i hatállyal szerződést bontott Mészöly Géza vezetőedzővel és Brockhauser István kapusedzővel az Újpest FC labdarúgócsapata. A hivatalos indoklás szerint a klub új szakmai stábbal képzeli el a folytatást, az új szakvezetést június 20-ig nevezik ki.
Bár minden Újpest-szurkoló számára és számomra is nagyon fájó volt, hogy miután 15 fordulón keresztül az élen álltunk, az Újpest FC elveszítette a bajnoki címről döntő mérkőzését, mégis úgy érzem, hogy a csapat teljesítménye erőn felüli volt. Fájó, hogy nem tudtam folytatni a két és fél éves munkát, és ugyan számítottam erre a döntésre, mégis övön aluli ütésként ért. Az biztos: mindig is úgy emlékszem majd vissza, hogy nagyon szép éveket töltöttem a Megyeri úton, és ezalatt az időszak alatt én is újpestivé lettem” – nyilatkozta Mészöly Géza az http://www.ujpestfc.hu/(Újpest FC hivatalos honlapján).
A szakember 2004. február 19-én vette át az első csapat irányítását dr. Mezey Györgytől, és a két és fél bajnoki év alatt összesen 76 NB I-es találkozón ült a kispadon. A mérleg: 46 győzelem, 18 döntetlen és 12 vereség, és 162-82-es gólkülönbség.
|